2006-ban kezdődik a történet.
Borsy István, megelégelve a Gyurcsány-időszak szivatásait kis családjával felkerekedett és Dublinba költözött. Mindenféle munkát elvállalt, mígnem egyik nap egy barátja megkérte, hogy költöztesse már haza a mikrobuszával.
Minden rendben ment, sőt akadt egyből egy másik felkérés is, így elindult a futárkodás.
A kezdetekkor egy VW Transporter mikrobusz járt napi 24 órában oda-vissza Dublin és Nyíregyháza között.
István és Herold rótták a köröket, a kis autó sokszor volt úgy feldíszítve, mint egy karácsonyfa! :D
Felkérték FitFive Marco-t, hogy alkossa meg a cég webes megjelenését. Hamar elkészült egy profi weboldal, ami zseniálisan levezényelte az adminisztrációt.
Beindult a szekér, dönteni kellett: lízingeljünk-e nagyobb teherautót?
A döntés megszületett: néhány hónap múlva már kettő FIAT Ducato indult kéthetente hétfőn: az egyik Dublinból, a másik Nyíregyházáról.
Németországban találkoztak a futárjaink, kocsit cseréltek és indultak nyomban visszafelé, hogy kézbesítsék a csomagokat.
Tavaly június óta már három járművel dolgozunk: egy-egy jármű gyűjti és kézbesíti a csomagokat Magyarország, Írország és az Egyesült Királyság területén. Az országok közti nemzetközi szállítást saját nemzetközi transzporttal, vagy alvállalkozókkal biztosítjuk. Ezt a hetente leszállítandó áru mennyisége határozza meg: ha meghaladja a kapacitásunkat, akkor alvállalkozókkal dolgozunk.
Egy csomag esetén kettő személyes találkozás történik az ügyfelek és a futárjaink között: csomagfelvételkor és kézbesítéskor.
A külföldön élők leginkább a rokonokkal tartják a kapcsolatot általunk.
Velünk a csomagszállítás és főként a nemzetközi költöztetés bizalmi formát ölt, hiszen a kemény munkával megkeresett vagyontárgyakat szállítjuk a címzettől a feladónak.
És ez a siker alapja, hiszen siker található ott, ahol érzelmek is vannak.
Az ügyfeleink szeretnek velünk szállíttatni, mert kedvelnek minket, kedvelik, ahogyan kommunikálunk velük az online csatornáinkon.
A heti indulásnak is szerepe van, mert kialakítja a szokásokat: „Ha hétfő, akkor indul a futár, péntekig add fel a csomagodat!”
HAJRÁ, MAGYAROK EURÓPÁBAN!!! :)
